Vietnám fővárosa, Hanoi lenne a cél, ott dolgoznak a Szeretetszolgálat munkatársai, őket látogatnám meg. Ha már a térségben vagyok – és van egy helyi fapados, az Air Asia – úgy döntöttem, kihasználom az olcsó jegy lehetőségét, és körbemegyek a környező nagyvárosokban.
A Malév bangkoki járata megszűnt – egyetlen transzkontinentális célállomás sem maradt, a hosszú távú repülésekre alkalmas gépeket is visszaadták a lízingcégnek -, ezért Oneworld vagy StarAlliance tagsággal rendelkező légitársaságot keresek. Bangkokba, Hong Kongba vagy Kuala Lumpurba kell eljutnom, onnan be tudok repülni Vietnámba. Egy fél éjszakát bújom az online jegyvásárlásra épített oldalakat, miközben egy fehér lapra naptárt eszkábálok, városneveket, indulási időpontokat írva a napok alá. Hamar kiderül, hogy a rendszer kulcs az ázsiai fapados: nem repül mindenhonnan mindenhová, így az ő menetrendjéhez kell igazodnom. Hajnalra kiderül a városok sorrendje, Bangkok lesz a bázis, onnan Hanoi, majd Kuala Lumpur. Makaó a következő, innen komppal Hong Kong. majd újra fapados repülő Bangkokig.   
Finnairnél business akció, félmillió körül vinnének el a thai fővárosba, de egy éjszakát Helsinkiben kellene aludnom. Akkor inkább turista, velük a leggyorsabb – a finn fővárosban alig negyven percet kell várnom az átszállásra.
Következik az Air Asia jegyek megvásárlása, a társaság tavaly az év fapados légitársasága volt. Hanoitól már a kézipoggyász mellé egy feladott csomagot is kifizetek, addigra már lesz ruhám :-) Az út összesen tizenkét nap.
Megnézem a neten, mit érdemes meglátogatni a céllállomásokon. Mailek mennek neves szállodáknak és a makaói tévétoronyban extrémsporttal foglalkozó új-zélandi vállalkozásnak. Gyorsan jönnek a válaszok: a torony tetején levő acélgallért körbejárhatom ingyen + jelentős kedvezményt adnak a bungee jampingra is. Hong Kongban feláron adják a szobát abban a szállodában, ahol Rolls Royce limuzin várja a vendégeket a reptéren, és ebédre is meghívnak. Kedvezményt kapok a maláj Grand Milleniumban is.
A limuzin miatt business jegyet veszek a kompra, de elszúrom: egy nappal korábbi időpontot töltök ki és nem lehet módosítani.  
Vietnámba online vízum: 20 dollárt kell fizetni, és megnyugtatnak, hogy nagyon biztonságos. Kényelmes fajta vagyok, aki nem szeret követségeken sorban állni, ezért kitöltöm az elektronikus űrlapot, a kártyámról levonja a pénzt, két napon belül jön mailben a nyugtázó válasz és kérik, hogy a mellékletet nyomtassam ki és vigyem magammal. Más dolgom nincs, mint a lapokat odaadni, két fényképpel és újabb huszonöt dollárral egyetemben. A kinyomtatott napon további negyvennégy kérelmező neve Izraeltől Guatemaláig, és mindenki személyes adata az útlevélszámtól a születési dátumig. Nesze neked titkosítás.
Finnair pilóták sztrájkja a hét elején, aggódom, hogy mi lesz. Szerencsére szerdán befejezik, ezért megnyugodva repülök el csütörtökön Erdélybe a WizzAirrel: szombaton visszajövök, így vasárnap délben gond nélkül indulhatok. Szombat délután meglepetés a marosvásárhelyi reptéren: a köd miatt törölték a járatot. Nem értem a dolgot: néhány hónapja nagy csinadrattával átadták az EU-s pénzből felújított reptér új utasváró terminálját és a modern, számítógépes légiirányítást, melynek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen időjárási körülmények között le lehet szállni. Ezek szerint mégsem. A Malév sem megy, csak Kolozsvárról. A parajdi Sóbánya autóbuszának sofőrje, aki a tizenhárom fős csapatot a reptérre kihozta, nyel egyet, és azt mondja, akkor irány Budapest. Negyven perces utazás , helyett tíz órás buszozás után érkezünk meg éjfél körül a fővárosba. Nem lehet sokat aludni, reggel összepakolás, elmaradt ügyek intézése és irány Hanoi.
Malév géppel megyünk Helsinkibe, majdnem tele van. Csak kézipoggyászt viszek: kis táska laptopnak és fényképezőgépnek és egy nem túl nagy húzható táska a Szenczy-ikreknek vitt csokimikulások, ipari mennyiségű turórudi és virsli, valamint a két pólóm, váltás fehérnemű és tartalék nadrág számára. Mindent mást az ázsiai piacokon szándékozok megvásárolni :-)
Negyven percem van átszállni, mire átérek a Bangkokba induló gép kapujához, már folyik a beszállítás. Magyon sokan vannak, nyilván a hét eleji pilótasztrájk miatt feltorlódtak az utasok. Ha szerencsém van, az ezüst fokozatú törzsutas-kártyámnak köszönhetően business calssra upgrade-olnak, ha pedig nincs, két nagydarab berúgott szexturista között kell végigszoronganom a kilenc és fél órát. Szerencsén van, az 1J széket kapom a business-classon.
Külön borlap, meleg fokhagymás kenyér, borscs-leves tejföllel – repülőgépen még soha nem ettem levest. Főételnek rákot választok, utána fagyit, mert ez is ritkán van olyan magasban.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Bangkokban aztán belekerültem a 22-es csapdájába. Látszólag egyszerű a dolgom: megérkeztem a Finnairrel, itt a reptéren – még a tranzit részben, az útlevélvizsgálat előtt – előveszem az Air Asiá-s jegyem és kérek egy beszállókártyát a Vietnámba induló gépre, mely ugyanerről a terminálról indul. Igen ám, de a fapados társaságnak csak kint, az útlevélvizsgálat után van pultja, ahol a beszállókártyát kiadják. Kimenni viszont nem tudok, mert itt még mindig másodrendű állampolgárok a románok: míg a magyarok, csehek és lengyelek – de még az ukránok is! – kiválthatják a vízumot a reptéren, a románok ezt csak a thai követségeken tehetik meg. Úgy látszik, hiába vagyunk évek óta az Európai Unió tagja, ez errefele nem számít.
Órákig tartó procedúra indul, sokféle megoldási javaslattal. Elsőnek azzal kezdik, hogy visszaküldenek Helsinkibe a Finnairrel, mert ők a hibások, amiért vízum nélkül idehoztak. De hát a franc sem akart Thaiföldre jönni, átutazóban vagyok itt, hajtogatom, mire azt mondják, akkor vegyek egy „normális” légitársaságnál repülőjegyet. A Vietnam Airlinesnél már csak business osztályra lenne jegy, de meg sem merem kérdezni, mibe kerülne ez nekem pár órával az indulás előtti jegyvásárlással. A Thai Airwaysnél van turista jegy is, 300 dollár. Egyelőre nem veszem meg, inkább harcolok tovább a reptéri személyzettel, hogy szerezzenek nekem egy beszállókártyát az érvényes jegyemhez.
Egy fickó elviszi az útlevelem és az összes jegyem. Visszajön, hogy beszállókártyát tudott volna rendezni, de az Air Asia nem adta ki, mert nincs érvényes vízumom – ami van, az csak hat nap múlva lesz érvényes. Megnézem a kinyomtatott lapot és valóban: a nevem fölött három sorral ott a dőlt betűs írás, hogy a következő három személy (két ausztrál állampolgárral lettem egy csapatban) november 29 és december 29 között léphet be az országba. A baj csak az, hogy ma alig huszonharmadika van.
Hosszas tépelődés után – nem lévén más megoldás – vásároltam (aranyárban) egy Lufthansa egyirányú jegyet Kuala Lumpurba. Azért is meg kellett harcolni, ugyanis egy irányú jegyet nem akartak adni, tudni szerették volna, hova megyek onnan. Ordítva vettem elő a részben már fölöslegessé vált ázsiai jegyeimet, hogy rakjanak belőle össze egy olyan útat, mely nem ellentétres a szabályzatukkal.
Végül kiadták a jegyet és lassan nekiállhattam leltárt készíteni. Lám, az idefele váratlanul kellemesre sikeredett utazásnak azonnal meg kell fizetnem az árát: elbuktam a Bangkok – Hanoi jegyet, vásárolnom kellett egy másikat. Összeomlott az alaposan kitalált útiterv is, így gyaníthatóan nem ez az első repülőjegy, amit kidobhatok az ablakon. 
Megpróbálom elütni valahogy az időt, megnézném a leveleim. A laptop tucatnyi drótnélküli csatlakozási lehetőséget talál, de vagy nem sikerül a csatlakozás, vagy fizetni kellene. Egye fene, egy órát megveszek online, bankkártyáról. Akkurátusan kitöltöm az üres mezőket, alig fejezem be a műveletet, már megjön a bank sms-e, hogy 1359 forintot levontak a számlámról. A művelet sikerült, kapom a választ a weboldalon is, majd ezzel folytatják: a bejelentkezéshez szükséges adatokat elküldtük a mailcímére. Ezen már csak nevetni tudok, de a mosolyom nem őszinte:újabb huszonkettes csapdája, hiszen pontosan azért fizettem az előbb, hogy meg tudjam nézni a leveleim.
Lassan délután lesz, két órakor nyitnia kell a Lufthansa pultnak, hogy végre hozzájussak a beszállókártyámhoz Kuala Lumpur fele. Fél három lesz, de még sehol senki. Újabb reklamálás az információs pultnál, a kisasszonyok bősz telefonálásba kezdenek, egyszer csak előkerül egy jól fésült ügyintéző, aki kiadja a beszállókártyámat. 
Végül este nyolcra megérkeztem Hanoi helyett Kuala Lumpurba. Ott ez fogadott:
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://micsoda-utjaim.blog.hu/api/trackback/id/tr171546842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.